Kovács Tamás: fekete vörös fehér

Fekete-vörös: a forradalom színei, az orosz konstruktivizmus emblematikus színösszetétele. De leginkább talán az oroszországi festő-konstruktőr, El Liszickij nyelvezete a piros ékek, fekete háromszögek, fehér négyszögek öntörvényű világa. Színek és formák, amelyek egyúttal magukba rejtik, s időről időre érvényesítik a mozgás, a forgás, a repülés lehetőségét, a szárnyalás élményét. S noha a nyelvezet megteremtője, El Liszickij már több, mint egy félévszázada halott, az, amit ő elképzelt, papírra vetett, képben, grafikában, makettben megvalósított, az érvényét azóta sem vesztette el. Új és új formában, új és új változatban támad fel újra, és korszerű alakot, formát ölt. A húszas évek utópiája ma, a posztmodern korában ugyanolyant aktuális, mint régebben volt, és számos művész számára az egyetlen lehetséges gondolkodásmódot jelenti. Ezek a művészek- legyenek festők, szobrászok, grafikusok, fotósok vagy akár építészek, közös nyelvet beszélnek, s ezen a nyelven, az adott ikonográfia, az adott formarendszer segítségével- szavak nélkül is megértik egymást.

Kovács Tamás számára - akárcsak a többiek számára is – a húszas évek konstruktivizmusa alapvetően támpontot, referenciát jelent, ahonnan elindulhat, hogy a maga saját szemléletét, stílusát kialakítsa. A kiindulás, a referencia nem szűkül le egyetlen életműre - még El Liszickijére vagy Alekszander Rodcsenkoéra sem: az ő és kortársaik, barátaik munkáinak és eszmevilágának együtteséből formálódik az a homogén közeg, amit ők a magukénak tekintenek.
Utópia? Egyszerre a húszas évek, és saját korunk utópiája, persze, már valamelyest átalakított, áthangolt formában. El Liszickéjék generációja azt hitte –s rövid ideig talán hihette is -hogy művészetük átformálja, újjáteremti majd a hétköznapok valóságát, hogy átütő ereje felülemelkedik mindazon, ami esetleges, szegényes, vagy értéktelen. A mai fiatalabb generáció- Kovács Tamás generációja – ezekben a szép elképzelésekben már nem hihet. De hihet mindabban, amit születő műve közvetlenül jelent: tiszta formavilágának erejében, redukcionizmusának tisztaságában, megfogalmazásának őszinteségében. A világot már nem akarják megváltani - mert az úgysem hagyja magát, s ebben a törekvésben csak megbukni, vagy tönkremenni lehet. De az ö racionális szépségükben kiteljesedett műalkotások hozzátesznek-hozzátehetnek – valamit az élethez, az életünkhöz, amitől az értelmesebbé válik.
Kovács Tamás tehát a húszas évek orosz konstruktivizmusából- s néhány azt színező elemből- indul el, legyen az Jean Arp relief művészete, Alexander Calder mobilja vagy stabilja, Moholy-Nagy László Fénytérmodulátora, vagy azok a magyar mesterek, akiket ismer, vagy akiknek a munkásságát módja van
közelebbről, akár napi szinten is tanulmányozni. (Fajó János, Dargay Lajos, és a már elhunyt Csiky Tibor) Írásaiban leginkább őket említi, mint példaképeit, de valójában az ő révükön, rajtuk keresztül, messzebbre, távolabbra tekint, az ő mestereiket, példaképeiket a magáévá teszi, s így művészi világképe kitágul, gazdagabb lesz, miközben tökéletesen egységes, homogén marad. Bizonyos elszántság, eltökéltség kell hozzá, hogy korunk sokféle stílusáramlatának ziláltságában, az egymást váltó áramlatok sodrásában ennél a konstruktivista alapszemléletnél több évtizede makacsul kitartson. Ez a közeg, amit ő tudatosan választott magának, nem mindenki számára könnyen megközelíthető, vagy könnyen elfogadható. A meggyőződésen, az utópisztikus szemléleten túl nagyfokú művészettörténeti tájékozottságra, a húszas évek avantgardejának és az egyes stílusáramlatok és mesterek oeuvrejének igazi ismeretére van szükség. Mi több, a puszta tárgyszerű ismereten túl az a fontos, hogy a mai művész (tehát Kovács Tamás) megértse, szellemileg és a gyakorlatban is magáévá tegye elődeinek alkotásait, az általuk megalkotott művek vizualitásán keresztül szellemiségüket is fel tudja fogni. Annak, hogy saját műveit hibátlan konstruktivista felfogásban alkossa meg, előfeltétele, hogy tökéletesen ismerje elődeinek, El Liszickijnek, Rodcsenkonak, Katarzyna Kobronak és társaiknak irányzatát., a konstruktivizmus szellemi és társadalmi mondanivalóját Az irányzaton belül tanulmányoznia kell azokat a konkrét műveket, amelyeket azután a leginkább magáénak vall, belülről, az alkotó szempontjából megért, majd a maga módján interpretál. Az interpretáció végeredményeként születik meg azután az ő alkotása, ami viszont a korábbiakhoz képest újat, egyedit nyújt.
Miben is áll ez az egyedi szemlélet?
Kovács Tamás művészetének három vetülete, három nézete van: az egyetlen vonalból kialakított rajz, a relief, és a szobor. A három műfaj, s a három műfajhoz szükséges különféle technikai eljárások természetszerűleg és világosan elkülönülnek egymástól. Mindamellett úgy tűnik, hogy időben ezek a műfajok mégsem válnak el, Kovács Tamás ugyanabban a korszakban más és más és más technikával, más és más anyagban is megfogalmazza mondanivalóját. S ha a rajzok a plasztikáknál általában valamivel korábban is születtek, grafikái mind a mai napig ugyanolyan fontos szerepet játszanak, mint a térbeli alkotások. Ugyanakkor a papírmunkák tökéletesen önálló érvényűek, más a szerepük, esztétikai hivatásuk, mint a domborműveknek, vagy szobroknak. A rajzok hangsúlyozottan rajzok: a műfajból adódó lehetőségeket a végsőkig kihasználják. A redukcionizmus elvét tökéletesen érvényesítik: a kompozíciók egyetlen, megszakítás és árnyékolás nélküli vonalból alakulnak ki. Ez a finom, bámulatos biztonsággal meghúzott vonal többnyire félkört, kört, hullámívet vagy kúpszerű alakzatot, esetleg háromszöget formáz, de mindig úgy, hogy az alakzat nyitott maradjon Az egyes vékony vonalak nem térnek vissza önmagukba, nem zárják be a motívumot, hanem a centrumtól eltávolodva, különböző irányokba kifelé, a papír szélei felé vezetnek, mintegy kitágítva, végtelenítve a teret.(Vonalakba zárt idő. 200l) Az egészen vékony vonalak törékenységét a nagyvonalúan odavetett élénk piros foltok egyensúlyozzák ki, teszik játékossá. A rajzok könnyedsége, dekorativitása, a laza piros foltok együttese egészen távolról a spanyol Joan Miro képeit és grafikáit, de ugyanígy az amerikai Alexander Calder drótszobrait is felidézi, de inkább csak ötletszerűen, távoli utalásként. Ezáltal a konstruktivizmus szigorú hegemóniája valamelyest megtörik, a művek dekoratívabbá, oldottabbá válnak.
Ugyanakkor a rajzok másik csoportja csak fekete –fehérre épít- az egységes tömör fekete alapba törékeny fehér vonalak rajzolódnak a pozitív felületbe a negatív motívum éles határozottsággal vág bele. Itt, ha lehetséges- még tisztább a szerkezet, még egyszerűbb és hatásosabb a kompozíció.(A repülés dinamizmusa , 200? ) Minden lehetséges narratív utalás eltűnik, s eltűnik a földi nehézkedés kényszere is. A feketébe beágyazott, berajzolt vékony fehér vonalak többnyire egy áttört, átlukasztott felületből indulnak ki és kifelé, a szabad tér be áramlanak, minden kötöttség nélkül. A fekete felület aránytalanul több helyet foglal el a lapon, mint az áttört fehér motívum. A kompozíció magját jelentő, áttört, átlyuggatott felület már közvetlen rokonságban van azokkal a fémplasztikákkal, amelyeket a művész az utolsó években megvalósított. A Repülés dinamizmusa sorozaton kívül ez olyan műveknél is érvényesül, amelyek egy vékony tengelyre támaszkodnak, s így nem lebegnek – hanem stabilan állnak a térben, akárcsak a művész fekete és fehér , ugyancsak áttört plasztikái.
A papírmunkák harmadik csoportjába azok a kompozíciók tartoznak, amelyek a fekete alapból élesen kirajzolódó fehér tondót alakítanak ki. Mintha a művész kivágott volna egy fehér foltot, s azt helyezte volna rá a fekete alapra, úgy, hogy a kettő élesen elválik egymástól .A fekete itt sokkal kisebb felületet tölt ki, mint a többi műnél A korong sziluett hatása fontos szerepet játszik: a szűk térbe beszorított fehér felület hatása erőteljes, annál inkább, mert a fehérbe feketével berajzolt vonalak még csak kiemelik a sziluett hatását. A tondókban (Hommage a Joan Miro
Napóra, Hajnal, Aphrodite, stb) a fekete, törékeny vonalak élénk piros- sárga –kék kisebb foltokkal:háromszögekkel, trapézokkal,, félkörökkel találkoznak össze. A nagy felületekhez képest egészen kis méretű motívumok színei élénk, és ugyanakkor játékos hatást keltenek. A fekete-fehér –piros redukált színskála , az időnként felbukkanó háromszög vagy trapézmotívumok El Liszickij húszas évekbeli grafikáira emlékeztetnek, amelyeken a piros háromszögek a kommunista forradalom „vörös ék”jeiként jelennek meg,( amelyeknek az a funkciójuk, hogy „üssék a fehéreket, a velük szembenálló fehérek csapatait) A piros-sárga- kék tiszta színek együttese viszont nem hordoz politikai tartalmat.. Evvel szemben nemcsak Miro és Calder világát, hanem távolabbról még a de Stijl művészeinek( Van Doesburg, Piet Mondrian, Van der Leck) tiszta primer festői világát is felidézi. Egyes motívumok, így a fehér korongokban megjelenő színes formációk mintha mozgásban lennének, s mozgásuk többnyire követi a korong külső héját- így az egész kompozíció a forgás, a körkörös mozgás érzetét kelti . A művek dinamizmusa távolról Moholy-Nagy László szinház-terveinek és a Fénytérmodulátor- rajzainak hatására emlékeztet. A vonal tehát megmozdul, balról jobbra halad előre, vagy önmagába fordul vissza. Mozgása egy zárt, meghatározott körre koncentrálódik, a kompozíció dekorativitását az elszórt színfoltok még csak fokozzák. Mindez már arra utal, hogy a művész kilép a rajz, a vonal meghatározta keretből, hogy alkotásainak többdimenziós létet biztosítson.

Mielőtt még Kovács Tamás térbe tervezett, behajlított, meggörbített felületeiből fehér-fekete reliefjei megszülettek volna, már 1997 előtt, egy olyan megoldással kísérletezett, amely grafikái stílusától meglehetősen különbözött. A különböző alakzatú reliefek-assemblage-ok szakítottak a hagyományos négyzetes vagy téglalap formátummal, hogy helyettük háromszög, meghajló trapéz, vagy más, szabálytalan formátumot alakítsanak ki. A fekete alap érdekes sziluettje eleve újdonságot jelent, ehhez még a fekete sík felett kifeszített húrok (Hangolás 2, Kettős hangzat, stb) vagy ingák (Inga-Pendulum) a konstruktivizmus nyelvezetét teszik magukévá. A vonal még itt is jelen van, de a változatos formájú síkidomok, valamint a rájuk applikált különböző objektek már egy újfajta térszemléletről és anyag-orientáltságról tanúskodnak. A művek elvontak, a természetelvű szemlélettől eltávolodnak, ugyanakkor az egyes motívumaik zenei asszociációkat keltenek fel, amire címükben is utalnak. Az inga hosszú szára vagy a kifeszített húrok vonalrajza rokon a grafikák linearitásával. De egyúttal magába rejti a későbbi reliefek tárgyszerű objektivitását, a kivágott formákat, az egymás fölé helyezett rétegeket, az elnyúló, oválisokat, a rácsszerű textúrát, az anyagok térbeli érvényesítésének különböző lehetőségeit. Ezek a térkompozíciók alapvetően a konstruktivizmus szemléletében születtek, miközben legtöbbször megőrizték dekoratív, hajlékony, ovál- vagy kör-formátumukat. Többféle kiutat, többféle lehetséges továbblépést is sejtetnek, anélkül, hogy teljesen egyértelművé válnának.

A néhány évvel későbbi, fémből hajlított, fehérre vagy feketére befestett reliefek sokkal egységesebb felfogásban születtek. Ami ambivalensnek tűnt a korábbi assemblage-oknál, az tökéletesen homogén, tiszta a mostani reliefek esetében.. A kompozíció néha itt is tondó :a fekete alapon megjelenő fehér korong a papírmunkák kompozícióihoz is kapcsolódik. Úgy is felfogható, mint azok térbeli tovább-fejlesztése. Ott csak a sík létezik, ami egy lineáris kompozíciót hordoz, itt viszont a valódi anyag valódi, háromdimenziós formát alakít ki. Az anyag (a korábbi reliefekkel ellentétben) itt nem különböző, egymástól eltérő elemekből áll, hanem mindig ugyanaz a hajlított fém, akár fehér színű, akár mélyfekete, akár laposabb, akár teljesen plasztikus, mindig ugyanaz, s így sokkal erőteljesebbnek, néha kifejezetten monumentálisnak hat. Az alapul szolgáló korong általában nem marad egységes felület : a művész egy másik réteget helyez rá, vagy megtöri, átlukasztja. Így centrumában egy negatív tér keletkezik, aminek sziluettje a mű egésze szempontjából ugyanolyan fontossá válik, mint magának a korongnak a sziluettje. Ez utóbbi néha nem teljes korong - egy-egy körszelet hiányzik belőle, ami még csak érdekesebbé, dinamikusabbá teszi a formát. Előfordul, hogy a relief mintegy kitör a számára rendelt lehatárolt térből, s szinte megmozdul: az egymás fölötti rétegek elhajlanak, felfelé, a magasba emelkednek, miközben áttöri őket- ellentétes irányban – egy vékony, átlósan elhelyezett, fehér rúd, amelynek világító piros vége mintha égő cigarettát idézne.

Első pillantásra úgy tűnik, Kovács Tamás reliefjeinek nem sok analógiáját tudnánk felsorolni, mintha önmagukban állnának a szobrászatban. Valójában azonban vannak előzményeik, ismertebb és kevésbé ismert mesterek alkotásai. Így például Jean Arp fehér vagy pasztell- színekre festett reliefjei, amelyeknek azonban az anyaga eltérő: festett fa vagy gipsz. Az anyag és a technika természetesen meghatározó az egész mű esztétikai összhatása szempontjából is. Ezen túlmenően Arp kompozíciói sohasem kemény, hanem mindig puha formák, ellentétben Kovács Tamás határozott kontúrú, néha pengeszerűen éles formáival. Karakterisztikumaikat anyaguk, a fém alapvetően meghatározza. Míg Arp alkotásainak egy részében benne rejtőzik a szürrealizmus is, addig Kovács Tamás műveiből a szürrealizmus ki van zárva. Kovács Tamás reliefjeinek tondoja, az egymásra helyezett korongok - Arp-on kívül - még az örmény származású, kevésbé ismert Tutundjean reliefjeire, a korongokból kiemelkedő csésze-formák együttesére is emlékeztetnek. Ez az összecsengés nyílván kizárólag a véletlen műve, hiszen Tutundjean harmincas évekbeli alkotásait még ott sem ismerik, ahol megszülettek: Párizsban.
Kovács Tamás görbülő, meghajló fehérre festett fémkompozíciói technikájukban, de szellemiségükben is legközelebb a lengyel Katarzyna Kobro nagyméretű fémszobraihoz állnak. Kobro (akárcsak Tutundjean-) a harmincas években, töretlen konstruktivista felfogásban alakította ki földön álló, monumentális hatású kompozícióit. Ezek redukált, minimalista felfogása, tiszta sziluettje és erőteljes térhatása, egyöntetű fehér (vagy szürke) színe megelőlegezi Kovács Tamás mintegy hetven-nyolcvan évvel későbbi műveit. Annyi különbséggel, hogy Kobro konstruktivizmusa nem rejti magában a változás, a mozgás lehetőségét, míg Kovács Tamásé igen: nála az egymáson áthatoló, egymást átszelő, síkok dinamizmusról, belső feszültségről tanúskodnak. Kovács konstrukciói nem állnak stabilan a földön, mint Kobro szobrai, sokkal kisebb méretűek, és nem olyan monumentális hatásúak. Viszont sokkal változatosabbak, egymáson áthatoló formáik meglepőek, érdekesek.

Megint más megoldások jellemzik Kovács Tamás fekete reliefjeit, amelyek közelebb vannak a klasszikus értelemben vett reliefekhez, mint a fehérek. A fekete korongra applikált, esetleg meghajló, vagy a korong belső kontúrjához igazodó formációk tökéletesen kiegyensúlyozott, homogén együtteseket teremtenek, amelyekben csak egy-egy felvillanó piros színfolt – egy – egy, az alapból kinyúló - rúd hegye hoz mozgást, feszültséget. A feketéből feketén kiváló formák szinte töretlen monokromja leginkább Alekszandr Rodcsenko fekete monokrom festményeinek hatását idézi fel: ott a különböző festékkel, különböző ecsetekkel felvitt feketék belső játéka a fekete árnyalatok olyan változatosságát teremti meg, aminek gazdagsága reprodukcióban egyáltalán nem érzékelhető. Kovács Tamás fekete reliefjei (Fázistér, Spirálgalaxisok, Hasadék) állnak a legközelebb az orosz konstruktivizmushoz, mind anyagukban, mind formavilágukban tökéletesen újjáteremtik a húszas évek orosz művészetének nagy felfedezéseit.

A színesre festett fémkonstrukciók másik változatát a lábon álló, három dimenzióban létező szobrok jelentik. Ezek Kovács Tamás oeuvrejének jelentős részét teszik ki. Kapcsolódnak a papírmunkák tondóihoz, de ugyanúgy kapcsolódnak a reliefekhez is. A kompozíciók hasonlóak, csak szabadon, kötetlenül, a térben helyezkednek el, és áttört, meggörbült felületeikkel, magasba törő „csápjaikkal” mintegy formálják a körülöttük levő teret. Minderre úgy nyílik módjuk, hogy a művész mintegy lábra állítja, s ezzel a magasba emeli őket. Az áttört kompozíciókat vékony szár köti össze egy, a földhöz tapadó korong alakú talppal. Ez a megoldás teszi lehetővé, hogy a formációk teljes változatosságukkal, minden irányban kibontakozhassanak, bonyolult szerkezetük, áttörtségük, pozitív és negatív terük egyaránt érvényesülhessen. Első pillantásra mindjárt feltűnik a sziluettek merész, meglepő hatása, ami különösen a fekete kompozícióknál érvényesül:a sötét foltok kontúrjai élesen rajzolódnak be környezetükbe. A meghajló, görbülő laposabb felületeket megtörő, vagy hullámzóan meggörbülő fém rudak, tőrszerűen éles, vagy pengeszerűen elvékonyított elemek egészítik. Az itt-ott elszórt tűzpiros foltok a –többnyire diagonálisan elhelyezett- pálcák hegyét díszítik, s életet, elevenséget lopnak bele, s egyúttal megtörik a fekete monokrom egyeduralmát.
A száron elhelyezkedő kompozíció általában több részből , több elemből áll össze-, néha olyan korongra emlékeztet, amelynek egy körcikkelye hiányzik, máskor pedig szétnyílik a korábban zárt forma, és az egyes elemek különféle irányokba elhajlanak, elfordulnak. A változás, a mozgás képzete a szobrokhoz szervesen hozzá kapcsolódik.(Örvény, Hommage a Lajos Kassák III)
A Moholy-Nagy Fénytérmudulátorának tiszteletére készült művek a többi plasztikánál még sokkal bonyolultabb szerkezetűek. Ezek is talpon állnak, de az őket tartó szár szinte eltűnik a különböző, hozzájuk kapcsolódó, kavargó elem sokaságában, változatosságában. Moholy-Nagy l930-as Fénytérmodulátor - ának eszköztárából Kovács Tamás átemelte a luggatott, áttört fémfelületet.(Fénymodulátor I. Hommage a Moholy-Nagy) A meggörbített fémlemezek raszterhálóra emlékeztető felülete egyrészt önmagában is dekoratív, másrészt a rávetülő, vagy rajta keresztülszűrődő fénysugarakat megtöri, s evvel egy második, virtuális valóságot teremt. Annakidején Moholy-Nagy lámpákkal (színes körtékkel) világította meg kompozícióját, s így a virtuális kép is színes, lett, s a mozgásnak megfelelően át-meg átalakult. Kovács Tamás megmarad a fekete-fehér, természetes árnyékhatásnál, konstrukciója sem mozog, hanem stabil. Ennek ellenére rendkívül változatos hatású. Nála a mozgás irányát a félkörben meggörbülő fémelemek jelzik Az eredeti, l930-as Fénytérmodulátor szerkezetére pedig az egymás fölötti, meghajlított vagy elcsúsztatott, kiluggatott korongok utalnak.(Fénymodulátor II., III. Hommage a Moholy-Nagy)
Kovács Tamás alkotásai nem motorral működnek, tehát nem kinetikus művek, mint Moholy-Nagy szerkezete. Nem krómacélból és üvegből készültek, hanem festett fémlemezekből, színük nem ezüst, hanem alapvetően fehér, néhány világítóan élénk piros folttal. Mindezen eltérésük ellenére koncepciójuk mégis rokon: a konstruktivizmus puritán, tárgyszerű szemléletéből kiindulva egy látványos, ötletes, emberközeli művészetet teremtenek, amelynek lehetőségei tágabbak, mint a korábbi, húszas évek orosz konstruktivizmusának. Nincsenek határok,-semmi sincs lezárva - minden megkezdett vonalat tovább lehet folytatni. Úgy tűnik, a húszas évek konstruktivizmusa nem halt meg, és nem vált eltemetett, csupán történeti értékű irányzattá. Ma is tovább él, új és új formában támad fel. Kovács Tamás sajátos irányzatát a konstruktivizmus egy sajátos, ma korszerű, aktuális változatának lehet tekinteni, amely nemcsak interpretálja ezt a művészi hagyományt, hanem napról napra, a maga tehetségével, alkotó-készségével és fantáziájával újjáteremti.
Erről az újjáteremtésről tanúskodik grafikáinak, reliefjeinek és szobrainak együttese: feketében, vörösben és fehérben.

2008 július 18.

Passuth Krisztina


«