Vonalak és síkok eleganciája

A jelen tárlat második millennium után készült műveiről jutott eszembe, hogy pár évvel ezelőtt egy csoportos kiállításon már találkozhattam Kovács Tamás László azon grafikáival, melyek vonalvezetése azonnal megragadott. Akkor akaratlanul is a Nazca-sivatagnak csak az űrből látható vonalas rendszere jutott eszembe, ugyanakkor a különbség az első impresszió után könnyen felfedezhető volt: szó sem volt inspirációról/forrásvidékről, a véletlen játékának voltam tanúja. Míg a Nazca köves talajba vágott járatai/csatornái nem csak egyenesekből álltak, hanem közöttük hatalmas méretű állatábrázolások is feltűntek, addig Kovács esetében a fekete vagy fehér alapon kizárólag léniák találkoznak, melyek színes, többnyire vörös és fekete, vagy pedig sárga és kék zárványokat foglalnak magukba. A geometrikus absztrakt jegyében, a puritán konstruktivista megközelítés semmilyen ábrázoló jellegre nem utal, bár sokszor az érzéki kivitelezés egy-egy részletben egy női vállra, mellre, csípőre emlékeztethet simogatásra termett hajlékonyságával. Az egyenesek, ívek, félkörök és körök találkozási pontjain zárt terrénumok, szegmensek jönnek létre, melyek színdinamikája az egész művet képes aktivizálni. A trükk annyi, hogy a minimalista vonalhálózat, az adott területnek csak parányi részét kitöltő akril vagy tus energiája képes eluralkodni a teljes képmezőn negatív és pozitív sugárzásával. Szűkszavúsága ellenére képes belakni a karton teljes felületét. A hiátus aktív résztvevője az egész grafikának. Több munkán megjelenik egy lyuggatott háló, egy raszteres fragmentum, majd a mű ezen magja köré csoportosulnak a finoman kivitelezett vonalak. A raszterháló repetitív eleme maga a kör és annak hiánya, mely lüktetést sugall, mozgást imitál. A művek feszültségét a szigorú szerkesztés és az oldottabb részletek, mint egy madár szárnycsapásaira vagy egy önmagába hajló hattyúra emlékeztető vonalvezetés ellentétpárja adja. A grafikai munkák átvezetnek pár kollázsához, ahol az applikált fotó – legyen az egy művész portréja, egy afrikai lány profilja vagy pedig egy szivárványosan-lepkésen könnyed, oválisba foglalt mikrokozmosz – tökéletesen illeszkedik a tusrajzhoz. Reliefjei és szobrai bizonyítják, hogy a plasztikai értékek már a síkban is jelen vannak, a grafikus egyértelműen szobrászként gondolkodik. Van, ahol a sík krómacél lapot úgy hajtogatja, hogy egyenlő oldalú háromszögek rendszerét, egyféle piramis alakzatot hoz létre, míg másutt a Dávid-csillagot koronává teríti szét, így újabb jelentésrétegét adja a műveknek. A fűrészelt, festett fa reliefjei a MADI mozgalomhoz köthetőek. Ezeken a munkákon úgy teremt valós feszültséget, hogy a sík lapokat rétegzi, felületeiket egymásra csúsztatja –akárcsak dombornyomásain –, majd a bevágott réseket, fúgákat beülteti. A piros-sárga-lila részletek mégis harmonizálnak a szikár kompozíciókon. A kisplasztika sokszor egy asztali lámpa pozícióját veszi fel, élénk színvilága révén még világítani a képes. Nagyméretű Flórájának csak a makettjét tudta idehozni, hiszen az eredeti alkotás Pozsonyban van. A vékony lábakon álló formációk, hol egyenesen magasodnak, hol pedig az élet vonalát követve, spirálisan kanyarognak, újabb és újabb köröket írva le a térben. A koronás anyák nem csak funkcionálnak a hajlított lapok esetében, nem csak rögzítésre szolgálnak, hanem egyben rafinált elemei az egy- vagy többszínű műveknek. A tömegvonzástól elrugaszkodó, lazán szárnyaló fémlapok, tárcsák néha propellerként emelik magasba a plasztikát, forgó mozgást keltenek, rotációt sugallnak. A kisplasztikák többnézetűek, és ezt a kört érdemes is megtennünk, hiszen minden szögből más és más látvány tárul a szemünk elé, az egész mű kinetikusnak, mobilnak tűnhet, pedig szilárd talpakon álló, mozdulatlan alakzatokról van szó.A művész játszik a krómacél ezüstös fényével, festett vaslemezei pedig bátor színhasználatról tanúskodnak, hiszen a fekete-vörös ütköztetésén túl ugyanúgy használja a napsárgát vagy a barnába hajló téglavöröset. Kovács munkáin minden mozgásban van, indulni vágynak a vonalak és a térbe léptetett, teret kijelőlő sík lapok. Nem véletlen, hogy a művész olyan mestereken nevelkedett mint Dargay Lajos, Csiky Tibor és Fajó János, ami előny és teher is lehet egyszerre, de Kovács képes volt a saját grafikai és plasztikai nyelvezetének kialakítására. Művei egyszerre redukáltak, minimalista eszközhasználatról tanúskodóak az absztrakt geometria és a konstruktivizmus szellemiségét magukon hordva, de ezen túl könnyedek, játékosak és hihetetlenül elegánsak.

Kozák Csaba


«